Büszke magyar matróz leányként tértem vissza a szárazföldre. Nem volt hiábavaló anno 1 teljes napon át tengeri betegeskedni a belga vizeken!!! Most már tudom kezelni a szitut úgy érzem. Mivel tegnap a társaság fele rosszul volt a tengeren, gondoltam nem árt nekem se betablettáznom, és én nem bíztam a véletlenre a dolgot... 2 bogyót is bevettem. Indulás előtt kínálgattam a társaságnak, de nem élt vele mindenki. A cseh gyerek beszedett egyet, a lengyel lány az övéből, a belga lány szintén kért tőlem, de az olasz csaj büszkén visszautasította, hogy ő majd csak akkor szed be, ha rosszul lesz - mondtam neki, hogy olyankor már nem segít, de nem hitt nekem... hát igen, mindenki a maga bőrén tanul. Belém annyira bevésődött az az egy nap, hogy azóta annyira óvatos vagyok, hogy csak na.
Szóval egy 12 személyes kis csónakkal vágtunk neki a messzeségnek. Kb. 2m-es hullámok voltak a nyílt vízen, és 1 órát vártunk, hogy történjen valami. Olajat öntöttek a vízbe, de szerintem nem hivatásos biológusokkal volt dolgunk, inkább ökoturizmus vezetőkkel. Itt ebből szereznek pénzt az emberek, természetturizmusnak hívják, vagy mi. Szóval láttuk a ritka viharmadarat és vészmadarakat, egy tengeri teknőst, bár elég messziről, és delfineket, ami hihetetlen élmény volt. Igaz nem etettük őket, és annyira nem jöttek közel a csónakhoz, hogy igazán jól megfigyelhessük őket, de azért elég közel voltak mégis, úgy 3m-re. Egy kisebb csapattal volt dolgunk, azt állapítottuk meg, hogy palackorrú delfinek. A tengeri madarak is nagyon érdekesek voltak, a légáramlatokat kihasználva vitorláztak, irtó közel a vízhez, néha a szárnyuk hegyével érintve. Mindig a hullámvölgyekben cikáztak, egyszer-egyszer a csónak felett is elhaladtak. A víz nagyon közel volt hozzánk, kb. fél méterre volt a csónak szegélye a víztől. Nagyon élveztem a dolgot, hasolnó a vidámparki hullámvasúthoz, de akkor persze nagyon szidja az ember ezeket a hullámocskákat, amikor émelyeg, majd pedig... Az olasz lány volt a legrosszabbul, de mellette ült az olasz denevér specialista, aki végig szóval tartotta, így sikerült átvészelnie a dolgot (kért tőlem gyógyszert útközben, és arra goldolt az segített, de szerény véleményem és személyes tapasztalatom szerint, az olyankor már olyan, mint halottnak a csók, inkább az mentette meg totális rosszulléttől, hogy elindultunk kifele). Az a durva ebben az egészben, hogy nem az elején jelentkeznek a tünetek, hanem egy-két órával az indulás után. Ha valaki már volt kompon vagy nagyobb vízi járművön nem jelent biztosítékot - anno a bizonyos rosszullétemkor, arra alapoztam bátorságomat, hogy amikor nagyobb kompokkal szeltem át tengereket, nem volt semmi gondom. Azt mondják, hogy hozzá lehet szokni, vagy erre inkább születni kell? Nem tudom, de visszagondolva örülök neki, hogy Belgiumban megtapasztaltam, milyen tengeri betegnek lenni, és tudom kezelni a szitut egy ilyen kiruccanás során.
A görög lány nagyon bírta a strapát, de elmondásai szerint, már 6 hónapos kora óta utazik tengeren, mivel a nagyszülei mind "szigetlakók" - Santorinin is lakik valamilyik rokona! Az a durva, hogy az emberek általában szégyellik a dolgot, hogy nem olyan kemények, mint azok, akik vidáman fotózgatnak, sétáltagnak, esznek (mint most én pl.), de én kezdem úgy látni a dolgot, hogy a többség rosszul van, és csak az emberek kis része bírja ki émelygés nélkül, ezérz nincs ebben semmi ciki.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése